Szlovákia területén az ember jelenlétére utaló legrégebbi nyomokat a
paleolitikum időszakából ismerjük. Ezen időszak még felöleli az
utolsó jégkorszak korát is. A nagy állatok vándorlásával jelenhettek meg az első vadászó-gyűjtögető csoportok ezen a területen. A jégtakaró (alpi és skandináv) visszahúzódásával azután hosszabb időre is megtelepedhettek bizonyos helyeken. Ilyenek például a
Moraván környéki vadásztelepek. Az
archeozoológiai leleteken kívül (pl.
Barsbese,
Pozsony-állatkert, Vágsellye stb.) jelentősek még a kőeszközgyűjtemények melyek nagy részét azonban nem tervásatáson rétegekben találták, hanem terepbejárás alkalmával, így „csupán” tipológiai alapon lehet őket besorolni. A legkorábbi kőeszközleleteket az
Olduvien kultúra korára teszik, míg a
mezolitikum időszakára pl.
Alsószerdahelyi pattintott kőeszközöket.
A leghíresebb leletek közé tartoznak az 1926-ban talált
Gánóci koponya öntvény , a két
vágsellyei neandervölgyi ember koponyatöredékei, ill. ezen időszak művészetéből a
Moraváni Vénusz Sajnos a korszak kutatását a szakemberhiányon kívül a leletek eltűnése is nehezíti. Ilyen esetre példa az 1936-ban előkerült és azóta elveszett, ezért sokat vitatott
szepesváraljai csontváz. A volt Csehszlovákia alatt kiemelkedő kutatói voltak a régió korszakának
Ladislav Bánesz (főként Kelet-Szlovákia),
Juraj Bárta (főként Nyugat-Szlovákia, 1965-ben jelent meg a
Slovensko v staršej a strednej dobe kamennej című monográfiája) és
Stanislav Šiška (főként Kelet-Szlovákia és a neolitikum időszaka). Szlovákia első modern átfogó régészeti áttekintését
Jan Eisner (Slovensko v pravěku. Bratislava 1933) adta. Ma kifejezetten ezen korszakkal a régészek közül főként
Ľubomíra Kaminská (Kelet-Szlovákia) foglalkozik
.
A phalanx az ókori Görögországban kialakult hoplita-hadviselés alapegysége volt. Eredetileg olyan több sor mélységű, nehézfegyverzetű gyalogosokból álló hadrendet jelölt, ahol az arcvonal szélessége nagyobb, mint a mélysége. A nyolcsoros mélységű klasszikus phalanx akár 1–1,5 km hosszú is lehetett. Az i. e. 4. század első felében a thébai Epameinóndasz újításainak – az úgynevezett ferde ék bevezetésének – köszönhetően vált speciális felállássá, ahol az egyik, támadásra kijelölt szárny erősebb, mint a másik, amelynek a visszahúzódás a szerepe.
A görög szó eredeti jelentése: csoport, közösség. A szó eredetileg a nehéz gyalogság, a hopliták zárt csatarendjét jelölte, melynek törvényei és tulajdonságai később a spártaiak népéletének jellemzőivé váltak. A phalanxot a dárdások vonalba állításával és egymáshoz tömörítésével hozták létre. 8–16 sor mélységű, akár másfél kilométer hosszúságú is lehetett. Az elöl levőket a többiek nyomták hátulról, az első 3 sor harcolt, ők voltak lándzsatávolságban, így ott nagyobb eséllyel haltak meg a harcosok. Minél fegyelmezettebb és összehangoltabb mozgású volt egy phalanx, annál sikeresebben törte meg az előtte lévő ellenség csatarendjét (rendszerint egy másik falanxot).
